Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A nyúlon túl

 

Friss topikok

  • Raven1975: Micsoda formás combok és kerek alvázak sőt, véleményem szerint hibátlanok! 10+++! (2022.06.01. 17:03) mz0109
  • Raven1975: Formás combúak, kerek mellűek, kerek fenekűek, tökéletesek és b@romi jók! 10+++! (2022.06.01. 16:53) mz0125
  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Csodálatosak!! :P:P (2022.05.30. 20:07) mz0118
  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Gyönyörűek!! :P:P (2022.05.30. 20:07) mz0119
  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szépek! :P (2022.05.30. 20:06) mz0114

Anne Duffield példátlan ecsete

2008.02.05. 12:47 co2

Ha nem tudtátok, akkor most megtudjátok.
John Lennon nem csak The Beatles meg zene meg dalszöveg.
Írt prózát is és nekem nagyon bejövős.
Hosszú de olvasható és élvezhető (Révbíró Tamás fordítása).
























a tovább után maga a mű.

Zsebnótaszómban úgy áll fejlegyezve, hogy az Ûr 1892-dik esztengelyének egyik homéros, téli napján történt az eset, egy platinás angol kisvárosban, fenn a messzi Évszakon. Miközben a reggelinél ülve ettünk, barátom, Serló Holmész teflonüzenetet kapott. Nem szólt egy sót sem, de látszott, hogy gombolkozik, mert tûzõnõ arccal állt a kandallóber elõtt, szívta a papáját, és idõnkéntelenül belepillantott a kezében tartott C. Gyulába. Aztán hirtelen különös fém villant a tekintetében, ahogy felém fordult.

 

– Arcizomadta, kedves Watson – mocorgott rám –, tudja-e, ki szökött meg a börtömlõbõl?

 

Ágyamban vidámgyorsan végigfutottak azok a bûnözõk, akik nemrégiben szöktek meg, vagy esetleg megszöktek az egyházból.

 

– Eric Morley? – találtattam. Holmész a helyét rázta. – Zoxó Whitney? – kérõdztem, de õ ismét német intett.

 

– Rygo Hargraves? – folyattam fáradhatatlanul.

 

– Nem, kedves Watsora, hanem ZOXÓ WHITNEY! – bömbölte, mintha a másik szobában volnék, pedig nem voltam.

 

– Honnan tudja, Holmész? – suttogtam titokzajosan.

 

– Heringettét, kedves Watsora! – Elcsodáztam ezen a gyors, józan kivetkeztetésen.

 

– Hogy a csuhában tálalta ki, Holmész? – kérdeklõdtem, elámulva tudatlanságomat.

 

– A veremburáját, nedves Watsora – mondta, s kiverte papájából a humuszt. Az ajtón a hirhedt Zoxó Whitney lépett be, szeszélyesen.

 

– Szökött ferenc vagyok, Mr. Holmész – zilálta, izzadottan fel s alá járvány a sznobában.

 

– Nyugodjon le, Mr. Whitney – szórtam rá –, mert még idegösszeröffenést kap.

 

– Maga csak doktóber Watsora lehet – nyögte. Barátom közben meredeken bámulta Whitneyt, arcán különös tekintéllyel, miközben szája összeszorult, orrcimpályája remegett, szemköldökét összefonta.

 

– Aggyeggy cigit, Zoxó – mondta Holmész hirtelen. Ránéztem kollégiámra, lemérve, hogy magyarázatát adja járatlan kitörésének; õ viszont nem adott jelet, kivéve legjobb lábának apró mozdulatát, mellyel Zoxó Whitneyt a földre teringette. – Aggyeggy cigit, Zoxó – ismetélte úgyszórvány hisztériszonyosan.

 

– Mi anya vaját mûvel, kedves Holmész – jegeztem meg –, az istenért, hangya abba, különben még bántani fogja szegény gyomorultat!

 

– Foglya be a fejét, vén idióma! – üvölgött Holmész, mint aki bosszankodik, és ismét lekevert valami jó nagyot Mr. Whitneynek. "Ez nem az a Serló Holmész, akit eddig ismertem" – gondoltam, meglepve barátom váratlan megmártozásától.

 

Mary Atkins megmészte magát a tükörben, s kezét buján végighúzta hosszú, szõke baján. Szûk ruhája mélyen ki volt dekorálva; kilátszott, hogy a mellére hárem-négy ámbrát tétováltatott.

 

Alvégezte az utolsó sikításokat a ruháján, és szilárdul szájába ijesztette fogait. "Sydnees értem jön ma este" – gondozta, maga elé igézve a férfi sötét, göndör jóképét. Törülmetlenül óráira nézett, az ablakhoz ment, majd kedvenc karosszékiájába kuporgatott. Kezébe vette az újdonságot, és végigfutott a címeken. "ÚJABB NÉGYEREKET FEDEZTEK FEL A KONGÓNÁL" – orvosta, aztán a tribûnügyi rovaton akadt fel a szeme: "HASFEJLESZTÕ JACK ISMÉT ÖLT". Végigfutott rajta a hideg: Sydnees jött meg, és nyitva hagyta az ajtót.

 

– Halló, prágám – mondta, és a lány fenegyerekére vert.

 

– Hogy rám ijesztettél, Sydnees – kiáltotta Mary, és szívbõl felkocogott.

 

– Mindig rád ijesztek, trágám – felelt a férfi, és épkézlábra állt.

 

Mary belékarmolt, és fürgén leügettek a kapuhoz, ahol a vérkocsi bárt.

 

– Kövesse azt a kocsit! – kiváltotta Sydnees, ujjával elõre mulatva.

 

– Jóvan, pajtárs – mondta a csokis.

 

– Miért lövetjük azt a kocsit, Sydnees? – térdeklõdött Mary kíváncsian.

 

– Talán tudja, hol tartják a bulit – magyarázta Sydnees.

 

– Aha, értem – mondta Mary, és ránézett, mintha mondaná.

 

Az út elég kellemesen telelt el; Sydnees és Mary érdekes nátlivalókat mutogatott a kocsisnak: prédául a Parlamentol épületét, a Bukikrám Kalodát, meg az õrségmártást. Rendkívül érdes hely volt még Erosz szobra a Bikadilis Cirkusznál.

 

– Azt tartják, hogy ha az ember elég sokáig áll itt, akkor valamelyik barátjával fog találkozni – mondta Sydnees tudósan –, hacsek el nem gázolaj addig valami.

 

– Isten óvja a sirálynõt – kiáltotta a kocsis, mikor már vagy negyedszer hatoltak el a Kaloda mellett.

 

– Hasfejlesztõ Jack – szólt Holmész, és mélyet szappantott a pipájából – nemcsak alávelõ gyilkos, hanem egyúttal Szexmáni Ákos is, a legaljasabb pajtából. – Azzal tudós poligám ismét rányújtott a papájára, és az abrakhoz lépett híres lakásában, a Péker stb. 221/b. szám alatt, Londonban, ahol mindez történt. Eltömõdtem egy darabig megállapításán, aztán így szótlan:

 

– De hát honnan tudja, Holmész?

 

– Klárifári, kedves Watsora! Láttam a filmet!

 

Tudtam, hogy igaza van; én csak a képreményt olvastam.

 

Aznap este vágatlan látogatónk éhezett: Basil fülegyelõ, a Sótlan Yárdáról. Megismertem az unikornisát.

 

– Ó, Basil fülegyelõ, mon cher amie – szólt Holmész, azonnal agnoszkálva õt. – Mi szál hozta szerény lakosztájékunkra?

 

– Ezrek meghízásából jöttem – válazulta a fülegyelõ.

 

– Úgy érzem, tudom, miért jött, Basil – mondta Holmész. – Hajmeresztõ Csekkrõl van szó, ugyebár?

 

A fülegyelõ mosolyogva mosolygott.

 

– Hogy találta ki? – kérdeztem, mert ki voltam váncsi.

 

– A pitvarba, kertes Watsora! Egy darabka sár van a fülegyelõ bal oldalán, és egy domb hiányzik a mellvényérõl.

 

A fülegyelõ megbökkenve bámult, és igazgatottan forgolódott ide-ode.

 

– Mindig csodáliába ejt, Mr. Holmész.

 

– Egy italt, uraim – tudatoltam –, mielõtt kéz a kézbe vennénk a dolgot? – Mindketten vegyszerre bálintottak, így a bálszerényhez téptem.

 

– Mit innét, Basil? Kordon dzsinnt, vagy pedig?

 

– Inkább talán innék talán inkább – ínyentett a fülegyelõ. Az ital és néhány szentvicc után Holmész felállt, és fel s alá járva fel s alá járt.

 

– Miért jár fel s alá járva fel s alá, kedves Holmész? – térdeztem.

 

– Harangosan gondolkodom, kedves Watsora. – Ránéztem a fülegyelõre, tudtam, hogy õ sem hallott semmit.

 

– Tudja-e, ki szökött meg a bõrtömbbõl, Mr. Holmész? – szálalt meg hirtelen a fülegyelõ. Holmész tudósan rám nézett.

 

– Eric Morley? – mondtam. Megrázták a nejüket. – Zoxó Whitney? – krémeztem, mire ismét magyarázták a tejüket. – Rygo Hargraves? – fojtottam tovább.

 

– Nem, kedves Watsora, hanem ZOXÓ WHITNEY! – ordította Holmész, és skalpra ugrott. Egyre tokozódó tisztelettel bámultam ezt az embert.

 

Ezalatt a fülváros egyik gyászlámpával világított utcájában egy feketébe köpenyedett férfi ólálkodott, kezében félemeletes fegyverrel, hogy hosszút álljon az utca lányain a háromkeresztes (fisz moll) kórért, amit tõlük kapott.

 

– Szájanként nyírom ki õket – mondta idénként. Olyan volt, mint egy fekete árnyék, vagy egy néger, ezen a sörét, ködös éjszakán, amint alattamosan kutatta követkõzõ áldozatát.

 

Elmélye gyermekkori emlékei között járt; felködlött benne egy homájas kép, apjáról és anyjáról, amikor elverték, mert megette a nõvérét.

 

– Habókos vagyok – mondta, és utánanézett a tájszótárban. – Egy ilyen éjszakán otthon volna a felyem. – Azzal bekanyarózott egy homáros mellényutcába, és észrevett egy fénypontyot.

 

Mary Atkins megmészte magát a törökben, s kezét buján végignyúzta hosszú, szõke hajón. Szûk ruhája elöl mélyen ki volt dekorálva, s látszott, hogy melléje két-három ujabb ámbrát tétováltatott.

 

Az utóbbi idõben nem ment jól az üzlet, s az árok emelkedése is fenyegetett. Mary sietve felhúzta a tamásniját, és kinyitotta az ajtót. "Nem csoda, hogy rosszul megy az üzlet" – gondolta, mikor meglátta púpját az erõszobatükörben. Gondatlanul dúdolva kibillent az utcára, és taxit fogadott vadászmezõi felé. "Sydnees csak éléskedik rajtam, mint egy szibariton – gondolta –; egész nap csak lustálkodik, én meg úgy járkálok itt az utcán, mint az orkán lelke."

 

Most a kávéház elõtt szállt ki, mint rendesen, és elfagylalta pozícióját.

 

– Észre sem vesznek ebben a ködben – morogta, és felkatinka a zseblámpályát. Éppen akkor arra ment egy nyamvadt smasszõr.

 

– Nyamvadt smasszõr – kiáltotta, de az szerencsére süket volt.

 

– Nyamvadt süket smasszõr – kiáltotta. – Mérnem mész el dolgozni!

 

Mary Atkins nem tudta, hogy a hirdetett Hasfejlesztõ Jack csak néhány utcával arrébb sompolydál.

 

– Remélem – mondta –, hogy a hirhedett Hasfejlesztõ Jack nemcsak néhány utcával arrébb sompolydál. Nincs ki annak a négy gyereke.

 

– Mennyi, hölgyem? – kiáltott rá egy hang a kávézna ajtajából. Szerencsére éppen árleszárítás volt, hamarkosan megegyeztek. "Finom úriember" – gondolta Mary, amint a híres Carringgomb sudárúton sétálaltak végig.

 

– Mondom, Mr. Holmész úr, hogy Mary derék lián volt – szólt Sydnees Aspinall.

 

– Én elhiszem magának, Mr. Aspirin, hiszen maga jobban ismerte, mint én, vagy kedves cimbarátom, Watsora, de nem azért vagyunk most itt, Mr. Aspirans, hogy a tölgy érdemeit firtassuk, hanem azért, hogy a lehetõ legtöbb intonációt szerezzünk Mary Atkins szelencétlen, koreai haláláról. – És Holmész nesztelenül Sydneesre bámult.

 

– Aspinall a nevem, fõnök – mondta a nyomorult.

 

– Tiszában vagyok a nevével, Mr. Aspik – mondta Holmész, mintha össze akarná törni.

 

– Hát, ahogy gombolja – mondta Aspinall, s azt kívánta, bárcsak inkább a "Kölcsön Velünk egy Vidám Vasárnapot" kirángatásra ment volna.

 

Holmész a lehetõ leggyorsabban kifaggatta Aspinallból, amit csak tudott, de láttam, hogy két majomban õrülnek.

 

– Egy dolgot azért szerelnék tudni – mondtam, mikor magunkra maradtunk. – Mi történt Zoxó Whitneyvel?

 

Holmész merõben rám nézett. Láttam, hogy nagyveleje ismét gondolataiba merült; szemölcsöke összezúzódott, vállkapcsát összeszorította, orczympája kitágult, homokját összetáncolta.

 

– Ez bizony nehéz ecset, Watsora – mondta, s én újból csõdállattal adóztam neki.

 

Másnak reggel Holmész már pirkakasszóra felkelt, és bele sem nézett a lapinapokba. Mint ártalában, most is én készítettem el a vízórait: egy süveg sört, egy pár arcpirítóst, három kéménytolást, két szelep szalonnát, egy kistányérban letepertõt, egy friss parancsot, parádicsomót, egy kosár gyümölcsöt és egy csésze forró takarót.

 

– Kész a hízórai – kiálltam, de megrepedésemre Holmész már elment. "A fene a nagymamád kosarába, amiben aludni szokott" – gondoltam. "Csak bolombozik, Serló" – mondtam aztán, mert eszembe jutott az a szokása, hogy elbújik a szekrényben.

 

Ez a nap aggódást hozott számomra: ahogy a híveket vártam barátomról, nyugta lettem; nem volt kása, hogy így egyedül hagyjon. Felhívtam néhány ismerõst, de õk se tudták, még Basil fülegyelõ se tudta, márpedig ha valaki tudhatná, az Basil fülegyelõ, mert õ defektív. Egy héttel késõbb történt, hogy újra láttam Holmészt, s a megjelenése megdöbbendõ volt: rongyosnak és magviseltnek zilátszott.

 

– Uramisten, Holmész – kiáltottam –, ki az ördögben járt?

 

– Sört kerítünk arra is, Watsora – libegte. – Várjon, amíg visszanyerem a lézengetemet.

 

Megpixáltam a tüzet, odakészítettem a papucsát, s mikor rendbeszélte magát, olyan történetet mondott el, amire mind a mai napig nemléxem. (Révbíró Tamás fordítása)

1 komment

Címkék: próza lennon

A bejegyzés trackback címe:

https://anyulontul.blog.hu/api/trackback/id/tr35325070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tonohaver 2012.01.18. 00:55:20

Bocsika, a baráti körömben ez "szent" iromány.

Hiányos, erősen.
Idézni, csak pontosan, szépen...

Amikor legelőször olvastam,anno, a szemem, az agyam kijavított vagy negyed oldal, amíg addig elolvastam:

"Ebben a szent pillangóban, egy szomorkás arcú férfi ropogtatott az ajtón.
-Szökött Ferenc vagyok...."

Búrából írom, lehet tévedek, de hol van?
süti beállítások módosítása