A mai délutánon, talán az erőteljes mentális kimerültség hatására, heves agymenésem támadt. Eszembe jutott a tegnap esti természetfilm, melynek az egyik főszereplője a kaméleon volt. Ez a hüllő, mint az köztudott, rendkívül jól álcázza magát. Szinte észrevehetetlenül olvad bele a környezetébe. Gondoltam milyen csodás lény! Hihetetlen álca. A beteg kis agyacskám térült, fordult, kattogott, egyszer-egyszer szalajtott egy kicsit a lánc odabenn és végül rá kellett ébrednem, hogy a kaméleon bizony, csak egy gyakorló kiscserkész a hóemberhez képest.
Nem éri meg Roy! Csak add neki az orrunkat és had menjen!
A kaméleont, azért ha figyelünk, csak-csak észreveszzük. Ámde a hóember! Eljő a tavasz és gondolom ez által a hóember természetes ellenségei is aktivizálódnak. A hóember pedig, azonnali hatállyal belekezd a kaméleonhoz hasonló álcázásba. Beleolvad a környezetébe. Oly tökéletesen teszi mindezt, hogy amíg el nem jön újra a tél sehogy sem találni. Ámde ahogy a tél eljő, a hóemberek ismét előkerülnek. Ha valaki esetleg meg tudná cáfolni eme elméletemet, kérem, jelezze. Csak komoly bizonyítékot fogadok el, hisz én tudom bizonyítani, hogy a hóember képes tökéletesen beleolvadni a környezetébe.